Evo Morales, Bolívia elnöke, néhány nappal a felhatalmazó jogszabály után, február 18-án igazi totalitárius nagyúrként kinevezte a Legfelső Bíróság, az Alkotmánybíróág és az Igazságszolgáltatási Tanács tagjait.
Kinevezte és föleskette őket. Természetesen mindannyian az őt kiszolgáló szélsőbaloldali, külföldieket gyűlölő, az indián őslakósok felemelkedését hirdető -bár, igaziból őket semmi vevő- MAS párt funkcionáriusai.
Beiktató beszédében kiemelte, hogy az új bíráktól elvárja, hogy a " terrorista " ügyben érintett személyeknek, ne kegyelmezzenek, és a legsúlyosabb büntetést alkalmazzák. Ugyanakkor kifejtette, hogy abban az esetben, ha Ő vagy miniszterei tévednének, akkor őket is börtönben kell küldeniük. A kinevezett bírók egyetértettek az elhangzottakkal, és sűrűn emlegették a jobboldali erők által finanszírozott " terroristák" és a bolíviai kapcsolatok méltó megbüntetését. Komoly feladat lehet, és komoly karriercél Tóásó Előd megbüntetése.
Ha valaki 2 évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy Bolívia teljes bírói testülete az én testvérem megbüntetésén fáradozik, én meg volt Alkotmánybírákkal, elnökökkel és vezető politikusokkal beszélgetek, valamint az Eu, a magyar politikusok, az ENSZ és a Nemzetközi Büntetőbíróság között töltöm a napjaimat, nem kicsit-nagyon nagyokat röhögtem volna rajta.
A valóság, azonban meghaladja az ember legextrémebb képzeletét is. Azt hogy hamarosan Bolívia politikai rendszeréből, és a társadalmi-politikai összefüggéseiből hamarosan doktorálhatnék, az már csak az események folyamata. Sajnálatos módon, ahogy megismertem, annál jobban elkeserítenek a folyamatok.
Bolívia jelenleg az 1986-os Romániára hasonlít, az iskolázatlan, ám annál jobban gyűlölködő Evo Morales lépései is egyre jobban hasonlítanak Nicolae Ceaușescu és Elena Ceaușescu együttes baklövéseire.
Kíváncsi vagyok mikor nevezi ki valamelyik jó nevű egyetem díszdoktorrá??
Mindezek mellett elkeserítő az a tény is, hogy bizonyos emberek , természetesen a pártindentitásúakon túl, nagyszerű embernek tartják, hiszen visszavette a nemzeti vagyont , és utálja a kapitalizmust.
Szeretném kimondani, hogy attól mert nemzetinek vallja magát-attól még nem lesz jó valaki. Meg kell nézni a mögöttes folyamatokat. Visszaveszi az olajvállalatot az egyik nagykapitalistától, majd a háttérben több másik nagykapitalistát etet be, kap tőle segélyeket, majd ismét eladja egy másiknak. Eközben a népének-aki miatt csinálja-mi jutott?? Nem sok !! A szegénység, az ellátottság, az csak a propaganda anyagokban létezik, a valóság kissé eltér.Bolíviában az emberek nagy része nyomorog, a gazdagok meg nagyon gazdagok. És ehhez a körhöz tartozik az elnök is, hiszen Ő Bolívia harmadik leggazdagabb embere. Gondoljuk el, miért kellett Evo Moralesnek a "külföldi terroristák-amerikai megbízásból" meg akartak gyilkolni, és felosztani Bolíviát sztori?? Ha annyira elégedettek vele a választói?? Ő is pontosan tudta, hogy a választásokat nagy biztonsággal akkor fogja 2/3-os többséggel megnyerni, ha bedobja a "külföldi zsoldosok" sztorit. A gyűlölködés, a külföldi gyűlölet mindennél előbbre való Bolíviában, és a jelenlegi kormány nagy sikerrel játssza ezt a partit. A több száz éves spanyol elnyomás alatt olyan magas szintre jutott az európai gyűlölet, hogy biztos eredményt jelent a külföldiek által elkövetett összeesküvés elméletek hirdetése. Ékes bizonyíték az ügyön túl, a kokain kérdése is. Evo Morales és szindikátusa termeli a világ legtöbb kokólevelét-saját bemondása szerint gyógyteának, gyógyszernek-és a fehér ember a hibás azért mert kokain készül belőle. Mert a fehér ember a gonosz, és kihasználja a szegény indiánokat. Na ezt a mesét én is bevettem eddig. Most már másképp látom. Látom hogyan alakul át a levél, porrá, hogyan kerül barátain és gerilláin keresztül Afrikába, majd Európába. Majd hogyan alakul át a pénz hatalommá. Mert hatalomról szól minden. Ez az ember , Chavez oldalszelében elhiszi, hogy képesek felállítani egy új világrendet, új hatalmat, új fizetőeszközt. Elhiszi, hogy hatalma végtelen, és soha senki nem állhat útjába. Ebbe a hitbe kerülve láttam és átéltem Ceaușescu lépéseit, döntéseit, és azt tudom mondani, hogy egyszer mindennek vége.Ez a nagy gőg, mindentudás, és abszolút hatalom nem vezet jóra.
Széchényit idéznék: " Nincs nagyobb bűn, mint másokat vezetni, másoknak parancsolni, másokon uralkodni akarni - ahhoz való tulajdon és talentum nélkül." meg egy francia filozófus, Joseph de Maistre-t“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakán, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.”
Evo előtt leteszik a bírák az esküt
1 megjegyzés:
SI LOS BOLIVIANOS LE DIMOS UN APOYO DE UN APLASTANTE 65% DE APOYO, PUEDEN LLAMARLO LO QUE QUIERAN. BOLIVIA RESPALDA MASIVAMENTE A NUESTRO GOBIERNO Y NUESTRO PRESIDENTE EVO MORALES, EL INDIO COMO LO LLAMAN ALGUNOS M INORITARIOS RESENTIDOS DESPLAZADOS DEL PODER, Y QUE EN SU DESESPERACION CONTRATARON TERRORISTAS EXTRANJEROS CON EL FIN DE ASESINAR A NUESTRO PRESIDENTE Y DIVIDIR BOLIVIA....JAMAS PERMITIREMOS ELLO.
Megjegyzés küldése