„Az az álmom, hogy gyerekes naivságomat elhagyva, érett gondolatokkal, felnőtt férfiként hazatérek. Megcsókolom a magyar földet, a családomat, a barátaimat.
Az az álmom, hogy hazatértemkor is szeretni fognak. Ha fát ültetek, nem veti ki magából a föld, s az emberek nem fordítanak hátat nekem.
Az az álmom, hogy távollétemben a barátaim, s ismerőseim megölelik helyettem a családomat, s mindegyikőjük elmondja nekik, hogy szeretem őket.” – olvasható Tóásó Előd börtönnaplója borítóján, amely hosszú és viszontagságos utazás után végre az olvasóközönség elé került, s bizonyítja a szerző jellemét, emberszeretetét és hitét a jövőben.
Szociografikus elemeket tartalmazó önéletrajzi írás, amely elénk tárja egy igazságtalanul bebörtönzött ember belső vívódásit. Tanúi lehetünk mindennapjainak, annak a hatalmas küzdelemnek, amelyben a remény és reménytelenség pillanatokon belül váltja egymást, s a boldogság egy szemvillanás alatt múlik el helyet adva a legszörnyűbb terrornak és megaláztatásnak, a kitagadottság, magárahagyottság mindent felőrlő érzésének.
A napló a szabadságról szól. Arról, hogy mekkora érték azt szeretni, akit szabadon választunk, azzal barátkozni, akit szabadon választunk, azok között élni, akiket szabadon választunk, oda utazni, akkor, és amikor erről szabadon döntünk.
Az olvasó megismeri Tóásó Előd személyiségfejlődésének állomásait. Láthatjuk a magára maradt, megkínzott és megfélemlített, szinte még gyermek fiatalembert és a céljait, vágyit pontosan ismerő, küzdeni akaró, harcolni tudó férfit.
Ugyanakkor a könyv örök bizonyítéka a család erejének, az egymásba vetett hit önmagát megújító jellegzetességének.
Megrendelhető: toasoedit@toasoelod.com címen, illetve a 06-20-530-1597-es telefonszámon.
Hamarosan a könyvesboltokban is kapható.
1 megjegyzés:
Csak gratulálni tudok.
Megjegyzés küldése