Az Egyesült Államok Külügyi országjelentése, amelyet a Fehér Ház Emberi Jogi –Demokrácia központja ad ki évente , a 2009-es Bolíviai jelentésében az április 16-i eseményekre vonatkozóan tett komoly, és a magyar állampolgárokat is érintő megállapításokat. Általánosságban megállapította, hogy jelentős emberi jogi problémák vannak különböző területeken, mint a feltételezhető visszaélések a fegyveres erők részéről, kíméletlen börtönviszonyok, feltételezhető önkényes őrizetbe vételek és fogva tartások. Eredménytelen, túlterhelt és korrupt igazságszolgáltatás, a részlegesen szabad sajtó , korrupció és átláthatatlanság a kormányzatban, diszkrimináció, gyermekmunka és kényszermunka.
A jelentés kiemeli, hogy az élet és a szabadság önkényes és törvénytelen megfosztására került sor április 16-án Rózsa Flores Eduardo, Magyarósi Árpád és Mike Dwyer esetében, valamint Mario Tadic és Tóásó Előddel kapcsolatos eljárásban.
A jelentés szintén megállapítja, hogy az akció során Tóásó Előd és Marió Tadic esetében megsértették a kínzás, embertelen, kegyetlen és megalázó bánásmódra vonatkozó emberjogi szabályokat, hiszen mint az ombudsman, mint a kikerült fényképek bizonyítják, hogy súlyosan bántalmazták őket.
A jelentés rengeteg más esetet nevesít, a súlyos emberjogi sértések tekintetében, amelyeket a bolíviai kormány követett el állampolgárain. Részletesen kitér, a kormány által engedélyezett kommunitárius joggyakorlás kérdésére, minek következtében több száz fős csőcselék több alkalommal követett el erőszakot politikai vezetők és családjaik sérelmére. Említ nyilvános veréseket, megszégyenítéseket, és egy lány üzemanyaggal való lelocsolását és felgyújtását is , az indián közösségi bíráskodás kapcsán.
A börtönfeltételek durvák, túlzsúfoltak, rossz állapotúak, a hatóságok csupán külső ellenőrzés alatt tartják. A belső ellenőrzést a bandákba tömörült rabok uralják. További probléma a foglyok közti erőszak, néha a büntető végrehajtási tisztségviselők részvételével. Korrupció általános. A fogvatartott anyagi állapota határozza meg a cella méretét, a látogatási rendet, és egyéb kiváltságokat. A fogvatartottak különböző díjakat fizetnek, ami a cellákat uraló rabokhoz kerülnek. Körülbelül 877 kiskorú és jelentős számú házastárs él a fogvatartottakkal a börtönökben, ami egy alternatívája a hajléktalanságnak. Az élelmezés, és ellátás elégtelen így a rabok saját maguknak kell gondoskodniuk ellátásukról.
Az orvosi ellátás elégtelen, és orvosi vizsgálatokra a rabok nem kapnak, vagy nehézkesen engedélyt. Emberjogi szervezetek és a rabok jelentései alapján elterjedt a HIV és a tuberkulózis a börtönökben.
Jelentős számban fordult elő önkéntes őrizetbe vétel és fogva tartás. Több ellenzéki személy van börtönökben vádemelés nélkül, a megengedett határidőn túl.
A rendőrségi túlkapások, az általuk elkövetett jogsérelmek, bűncselekmények kivizsgálása rendszeresen megakad, és a sérelmek orvoslása elmarad. A rendőrségi korrupciójelentős probléma. Több hihető jelentés került ki a rendőrségi önkényes letartoztatások kapcsán.
A fogvatartottak több mint 73 %-a vár ítéletre, és előzetes letartoztatásban van. A fogvatartottak 70 % -nak nincs ügyvédje, és az állam által biztosított védők szűkös anyagi keretük, és túlterheltségük miatt nem látják el ténylegesen a védelmüket.
Az előzetes letartoztatás meghosszabbításával és határidejének betartásával is komoly problémák adódnak.
Bár törvény mondja ki a határidőket, a nyomozást nem fejezik be a maximálisan megengedett 18 hónap alatt, és a fogvatartott kérheti ezt követően szabadon bocsájtását a bírósági korrupció, a nem megfelelő működési mechanizmusok miatt több személy 18 hónap után is a börtönben marad.
A bíróságok korruptak, túlterheltek és a felsőbb bíróságok működésképtelenek, a betöltetlen helyek miatt. A kormányzathoz közeli Mas szervezet rendszeresen zaklatta és megfélemlítette a bírákat, akik lemondtak, így jelenleg a Legfelső Bíróságnak, 2003-ra nyúlnak vissza az ügyei, több mint 4400 esetben, ami 29.000 fő jogérvényesítését érinti.
Részletesen beszámol a sajtót és az újságírókat ért atrocitásokról, amely meghaladta 2009-ben a 112 alkalmat, valamint az elnök és alelnök arra irányuló lépéseit, hogy elhallgatassa a sajtót.
2009-ben kihirdették az állam vallásszabadságát, valamint azt hogy Bolívia hivatalos vallása a továbbiakban, nem a római katolikus. Több alkalommal tett olyan kijelentéseket Evo Morales elnök, ami növelte a kormányzat és az egyház közti feszültségeket.
A jelentés kitér a korrupciós ügyekre, valamint arra, hogy sok esetben a kormánypárti tisztségviselők kongresszusi jóváhagyást igényeltek, így kibújhattak a vádak alól.
Részletesen tárgyalja a gyermekmunkát, kényszermunkát, emberkereskedelmet, a lakosság körében nagyon magas számban előforduló rasszizmust, és a kormányzati ígéretek és propaganda ellenére dúló szegénységet és nincstelenséget, az indián őslakósokat érintően.
http://www.state.gov/g/drl/rls/hrrpt/2009/wha/136102.htm
Elődről, a bolíviai politikai helyzetről szól. Elődért, a halottakért és mindenkiért, akit politikai okok miatt üldöznek, bebörtönöznek és meggyilkolnak.
Szeretnélek kérni benneteket, hogy írjatok levelet Elődnek! Küldjetek kiolvasott újságot, kiolvasott könyvet neki!! Mutassuk meg, hogy nem lehet komcsi módszerekkel megfélemlíteni egy magyart !! Ha elvesznek tőle tízet-küldünk helyette százat!!
Létezik egy posta-kész közepes boríték ( tengeren túli ) a postákon, 840 Ft az ára, abba ami belefér, mérlegelés nélkül elküldhető. Csak jól le kell ragasztani. Igaz úgyis kivágják :))
A címet személyesen elküldöm mindenkinek. toasoedit1@gmail.com
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Egy szòt sem ìrtàl arròl, hogy mit csinàlt Tòàsò Elôd Boliviàban, amiért bebörtönözték !
Ismeretlen tettet se nem ìtélek el, se nem tàmogatom !
Olyan àltalànos kijelentést tenni, hogy a kormànynak komcsi mòdszerei vannak, nem helyénvalò, hiszen ezek a mòdszerek léteznek nem kommunista orszàgokban, mint Peru, Szudàn, Mauritània, Myanmar, stb... és az USA (Guantanamo) !
Hàla istennek !!! az àllam szakìtani akar az egyhàzzal, ezt Euròpàban màr régen megtették, ìgy eggyel kevesebb a gondunk. Magyarorszàgon az ellenkezô folyamat indult be (mint màs területen is), ìgy ott még az egyhàz is szivattyùzza az embereket és az àllamkincstàrat.
Sok hiba van ebben a cikkben !
Igor
ah, ràadàsul ez a blog nem is demokratikus, mert kommentàr ellenörzésen megy keresztül :)))) és te pedig itt cenzùràròl beszélsz a cikkedben... hùùù
Hát persze hogy nem demokratikus ! De igaz !
A hiba az a véleménykülönbségből fakad. De a lényeg az emberi jogok maradéktalan betartásán van.
igor,freeelodnek az alkalmazott minimális cenzúra dolgában igaza van...a világhálón találsz bőséggel forrásokat,ahol Előd bemocskolásán fáradoznak megkérdőjelezhető iparosok...ez a blog és a honlap egy kis támpont Elődért,egy védelmi bástya és támogatjuk a szó által biztositott minden erőnkkel!!!
Megjegyzés küldése