Egyik nap néztem az ATV beszélgetős műsorát, véletlenül kattintva oda, s lecövekeltem: Iványi Gábor metodista lelkészt hallottam nyilatkozni. Előrebocsátom, hogy a Magyar Iszlám Közösségnek – és nekem is – nagyon jó kapcsolatai vannak minden könyves történelmi egyházzal. Az azonban meglepett, ahogy Iványi felháborodott egy íráson, amely a Barikád.hu internetes portálon jelent meg (legalábbis szerinte). Végül is arról szólt a lelkész monológja, hogy ki kell állni a zsidó és a roma kisebbségért, szót kell emelni a hátrányos megkülönböztetésük ellen. S bírálta a beszélgetés apropóját kiváltó cikket is, amelyben a cikkíró arra szólít fel, hogy a magyar ember inkább olvasson Wass Albertet vagy Adyt.
Tudják, ízlések és pofonok… Mindenesetre az bizonyos, hogy én maradok Adynál, Wass Albertnél, de ugyanúgy jöhet kedvenc íróm, Jókai Mór is.
Ami viszont elképeszt: a lelkész úr az emberi jogok harcosaként eddig még soha nem állt ki a muszlimok megaláztatása, esetleg az ellenük folyó titkos vagy nyílt uszítás ellen. Még a magyar származású muszlimokat sem vette soha védelmébe.
Pár éve belőttek a mecsetünk ablakán, volt helyszínelés, a nyomozás lezárták, a tettes ismeretlen. Amikor az ügy nyilvánosságra került, csak jobbikos és fideszes politikusok ítélték el felhívásunkra ezt a gyalázatot. Sajnos az úgynevezett jogvédők hallgattak. Akkor is hallgattak, Iványi Gáborral együtt, amikor bizonyos európai muszlimokat „gályára” akart küldeni az Index.hu-n gyakran „írásokat” közlő Tóta W. Árpád. Amikor a szaúdi focistákat terroristáknak titulálta Gyurcsány Ferenc, a nagy liberális és emberi jogvédőink pisszenését sem lehetett hallani. Csöndben voltak akkor is, amikor 2005 táján Budapestet kiplakátozták, hogy Magyarországon az iszlám vallást be kell tiltani, a mecseteket be kell zárni. Hallgattak, amikor bizonyos sajtóorgánumok vallásunkat egyenlővé tették a terrorizmussal. Maga Fodor Gábor vette védelmébe említett „közírót” a parlamentben, mondván, Magyarországon szólásszabadság van. Igazi kettős mérce. Nem lepődök meg ma már rajta, sajnos. Most is hallgatnak, miután bizonyossá vált, hogy Rózsa-Flores Eduardót és társait szabályszerűen kivégezték Bolíviában. Ezek szerint az emberi jogok csak a kiválasztottaké, s Iványi Gábor az emberi jogok alól kivonja a muszlimokat, a jobboldaliakat, a nemzeti érzelműeket, s ki tudja, még kiket. Bár jelen esetben csak a muszlimok védelmében emelhetek szót, prókátorságot itt kaptam. Lehetett szidalmazni a kivégzetteket, lehetett mocskolódni is. A halottaknak nincsenek jogaik. A muszlim halottaknak még annyi sincs! Ne felejtsük el, nem is olyan régen volt a srebrenicai mészárlás, s tőlünk nem is olyan messze – hogy csak a legismertebb muszlimokat érintő genocídiumról írjak.
Ne követeljen olyan ember jogokat egy csoportnak, aki e jogok gyakorlására másokat nem tart érdemesnek, vagy róluk cinkosan hallgat! Igenis, mondjuk ki, joguk lett volna Eduéknak is pártatlan bírói vizsgálatra és ítéletre, s joga lenne szerencsétlen Tóásó Elődnek is az igazsághoz, a szabadsághoz – hiszen ártatlan. Vajon e hőseinket miért csak a Fidesz vagy a Jobbik veszi védelmébe? Érdekes módon, bizonyos hazai arab csoportocskák ugyanúgy szidják Eduékat, mint egyes hazai „baloldali” médiumok, vagy virtigli náci alakulatok. Véletlen egybeesés lenne?
Jogunk van olyan élethez, ami minden tisztességes és jogkövető magyar állampolgárt megillet a Magyar Köztársaságban! Mert az emberi jogok minket is megilletnek. Így jogunk van olvasni a Szent Koránt, a Bibliát, Adyt, Wass Albertet, Jókait, Mikszáthot. Mint ahogy ők olvashatnak Esterházyt. S mi nem vesszük kézbe Esterházy vagy Lenin műveit. Ehhez is van jogunk.
Csak úgy: kedves Iványi Gábor lelkész úr, miért nem emelt szót a bebörtönzött temerini magyar fiúk ügyében?
Magyar Hirlap
Elődről, a bolíviai politikai helyzetről szól. Elődért, a halottakért és mindenkiért, akit politikai okok miatt üldöznek, bebörtönöznek és meggyilkolnak.
Szeretnélek kérni benneteket, hogy írjatok levelet Elődnek! Küldjetek kiolvasott újságot, kiolvasott könyvet neki!! Mutassuk meg, hogy nem lehet komcsi módszerekkel megfélemlíteni egy magyart !! Ha elvesznek tőle tízet-küldünk helyette százat!!
Létezik egy posta-kész közepes boríték ( tengeren túli ) a postákon, 840 Ft az ára, abba ami belefér, mérlegelés nélkül elküldhető. Csak jól le kell ragasztani. Igaz úgyis kivágják :))
A címet személyesen elküldöm mindenkinek. toasoedit1@gmail.com
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése