Újabb demokratikus intézkedés Bolíviában a közeledő helyhatósági választások alkalmával. Evo Morales egy kormányrendelettel bevezette a Szavazási Igazolás intézményét, és ezzel a kötelező szavazást. Az általában kimondott " állampolgári kötelességünk " szavazni menni, Bolíviában valóság lett.
Az az állampolgár, aki kimentő okokkal nem rendelkezik , és április 4-én nem szavaz, 90 napig közfeladatot nem láthat el, közügyeket nem intézhet, nem utazhat, és a saját bankszámláján rendelkező pénzével sem rendelkezhet.
Remélhetőleg intézkedésével eléri a célját és a szavazók száma meghaladja a Kubai 99 %-ot.
Ugyanakkor a Húsvét Ünnepén megtartott szavazás sérti a mély katolikus vallású bolíviaiak jogait, hiszen a választásokat megelőző 48 órában kijárási tilalmat rendeltek el, ami azt jelenti hogy nagypénteken és szombaton a Katolikus Egyház legnagyobb ünnepén a hívek nem mehetnek el templomba.
El deber nyomán
Elődről, a bolíviai politikai helyzetről szól. Elődért, a halottakért és mindenkiért, akit politikai okok miatt üldöznek, bebörtönöznek és meggyilkolnak.
Szeretnélek kérni benneteket, hogy írjatok levelet Elődnek! Küldjetek kiolvasott újságot, kiolvasott könyvet neki!! Mutassuk meg, hogy nem lehet komcsi módszerekkel megfélemlíteni egy magyart !! Ha elvesznek tőle tízet-küldünk helyette százat!!
Létezik egy posta-kész közepes boríték ( tengeren túli ) a postákon, 840 Ft az ára, abba ami belefér, mérlegelés nélkül elküldhető. Csak jól le kell ragasztani. Igaz úgyis kivágják :))
A címet személyesen elküldöm mindenkinek. toasoedit1@gmail.com
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése