Share
A harmadik nap rövidre sikerült. A Belügyminisztérium képviselői nem érkeztek meg a tárgyalásra, mert a diákok tüntetése miatt nem tudtak odaérni. ( Hivatalos változat )
Néhány óra várakozás után 11.00 órakor, a bíró elhalasztotta a tárgyalást, a következő módon.
2011.10.26-án Yakuibában ( Argentin határon levő kisváros ) megtartják a négy Santa Cruzi-i házi őrizetes vádemelési tárgyalását, a többiek jelenléte nélkül, majd a hiányzó belügyeseknek november 3-ra Cochabambába tűzte ki a vádemelési tárgyalást a gyanúsítottak részvétele nélkül. Ezt követően fog határozatot hozni, tárgyalás nélkül amit kézbesítenek a gyanúsítottaknak.
A bírói határozat nagy megdöbbenés okozott az ügyvédek körében, hiszen minden eljárási törvényt és jogszabályt megsért.
A vádemelési tárgyalást nem lehet szétdarabolni, és kötelező minden fél részvétele. A jogszabályok szerint a tegnapi belügyminisztériumi hiány miatt, mivel nem első alkalom, le kellett volna zárnia az ügyet, a felperes érdektelensége miatt.
Vádemelési tárgyaláson nyilvánosan, a felek részvétele mellett kell határozatot hozni. A külön belügyes tárgyalás pedig túlmegy minden határon.
Videó a harmadik napról

Tóásó Edit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése